Az ugrálás szerelmeseinek süllyesztett trambulin

süllyesztett trambulin és Converse cipők

A legkisebbek elevensége a felnőttek számára sok esetben kétségbeejtő lehet. A szülők egy része szenved attól, hogy bár szereti gyermekét végtelenül, de az elevenség, a folytonos ugrabugra, a végeláthatatlan, átvirrasztott éjszakák egyszerűen felőrlik az idegeiket és szeretett gyermekük a kétségbeesésbe a tehetetlenség által juttatta őket. Ilyenkor esténként álomba sírjuk magunkat, majd reggel minden kezdődik elölről egészen addig, amíg el nem kezdjük a gyerekeket lefárasztani.

A játszótér tulajdonképpen egy terápiás központ a szülők számára, még akkor is, ha folyton készenlétben kell állni ott is, hogy a gyerekkel nehogy történjen valami baj. De legalább a gyerek lefárad és otthon már nyugi van. Az a szerencse, hogy ma már olyan modern játszóterek vannak a parkokban, ahol például földbe süllyesztett trambulin is található.

A süllyesztett trambulin azért jó, mert nem kell félnünk, hogy a gyerek elesik. Viszont a kicsik nagyon szeretnek ugrálni és a repülés élményét hajkurászva képesek negyedórákat is ugrálni. A süllyesztett trambulint használva, illetve majd ezt követően a már kellőképp fáradt gyereket elég ha beállítjuk a zuhany alá vagy betesszük a kádba, majd betakargatjuk és jó éjszakát kívánunk.